A tepsis, fűszeres sült burgonya ínycsiklandozó körete a húsoknak akár sült, akár rántott – tökéletes csemege.
Hozzávalók:
- 1,5 kg krumpli
- 4-5 evőkanál zsír, vagy olaj
- 2 gerezd fokhagyma áttörve
- 1 lapos, kis evőkanál só
- jó csipetnyi fűszerpaprika
- jó csipetnyi őrölt bors
- jó csipetnyi ételízesítő – elhagyható
Tepsis, fűszeres sült burgonya elkészítése:
A burgonyát megtisztítjuk, átmossuk, papírtörlőre rakjuk, majd kockákra, vagy hasábokra vágjuk – ahogy szeretjük.
Ezután a zsiradékot összekeverjuük a fűszerekkel átforgatjuk a burgonyát benne, hogy mindenhová jusson belőle.
Tepsibe rakjuk, a fűszeres zsiradékkal együtt, előmelegített sütőben jó negyedórát fólia alatt sütjük 180 fokon, majd levesszük a fóliát, és még jó negyedórát 200 fokon pirítjuk.
Közben időnként megrázzuk a sütőt, így elérhetjük, hogy egyenletesen süljön a burgonya.