A töltikét egykor tavasszal készítették, mikor még nem volt káposzta levél. Főzhetjük karalábé-, vagy zsenge tormalevélből, és persze a szőlőlevél is tökéletes e célra. Sőt – az a klasszikus.
Hozzávalók:
- 20-50 levél – attól függően milyen levéllel dolgozunk
- 2 fej vöröshagyma
- 1 kanál zsiradék
- 20 dkg nagy szemű rizs
- 50 dkg darálthús
- 2 teáskanál só
- 1 teáskanál őrölt bors
Töltike elkészítése:
A leveleket megmossuk, pár pillanatra forró vízbe dobjuk, majd kiszedjük, és lerakjuk hűlni.
A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, pici zsiradékon üvegesre pirítjuk.
A rizst pár percig főzzük, csak éppen hogy kezdjen el dagadni.
Ezután a darált húst egy tálba rakjuk, hozzáadjuk a megpirított hagymát, a meghűlt rizst természetesen lecsepegtetve, mehet bele a só, bors is, és jó alaposan kidolgozzuk.
Ha tormalevéllel, vagy karalábé levéllel dolgozunk, akkor a középső eret laposra vágjuk. Szőlőlevelek szárát is levágjuk.
Minden levél közepébe rakunk egy adag tölteléket mérettől függően egy teáskanálnyitól egészen az evőkanálnyiig, majd felcsavarjuk, széleit benyomkodjuk, mint a töltött káposztánál.
Egy lábasba rakjuk le őket szépen sorban, majd annyi vízzel öntjük fel, hogy ellepje őket.
Jó félóra alatt készre főzzük, és hozzá illő szósszal tálaljuk.
Szőlő levélhez nagyon jó a köszméte-, vagy sóskamártás, tormalevélhez általában nem adtak mártást, hanem picit több lével főzték, és tejföllel tálalták, parányit habarni is lehet.
Karalábé levélhez pedig a legjobb a karalábé főzelék, tökéletes vele.