Sokan szeretik a paradicsomos káposzta főzeléket, de legalább annyian idegenkednek tőle. Elkészítése olcsó, és sült húsokhoz kifejezetten finom.
Hozzávalók:
- 1 kg édeskáposzta
- 1 kanálnyi zsiradék
- 2 kanálnyi finomliszt
- 5 dl paradicsoml – de akár lehet több is
- 1 sűrített paradicsom – közepes
- 1 kis fej vöröshagyma
- 1-2 kanál cukor – ízlés szerint
- só
- parányi bors
Paradicsomos káposzta elkészítése:
A káposzta külső leveleit leszedjük, majd kisebb ujjnyi szeletekre vágjuk.
A vöröshagymát megtisztítjuk, felkockázzuk, majd a káposztával együtt forró sós vízbe rakjuk, s puhára főzzük. Pici borsot is adhatunk hozzá – ez kiemeli az ízeket.
A zsiradékból és lisztből szép, világos rántást készítünk, amit aztán paradicsomlével felengedünk, vagy felhígított sűrített paradicsommal.
A kikevert paradicsomos rántást aztán a káposztára öntjük, s még főzünk rajta egy keveset.
Ha már sűrűsödött, akkor elkészült – ekkor adjuk hozzá a cukrot, amivel még elkeverjük.