Temesvári sertéstokány

A temesvári sertéstokány egy rendkívül ízletes, szaftos húsétel, mely legfinomabb tésztafélékkel tálalva. Szaftos, puha hús – fenomenális ízekkel.

Hozzávalók:

  • 1 kg sertéscomb
  • 15 dkg füstölt szalonna
  • 2 nagy fej vöröshagyma
  • 2 db zöldpaprika
  • 1-2 db paradicsom
  • 1/2 kg zöldbab
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanálnyi köménymag
  • só 2 dkg
  • bors ízlés szerint
  • 1-2 kisebb evőkanálnyi fűszerpaprika
  • 3 evőkanál liszt
  • 3 dl tej, vagy tejszín

Temesvári sertéstokány elkészítése:

A sertéscombot felszeleteljük, majd csíkozzuk, a szalonnát is felcsíkozzuk, csak vékonyabbra.

A hagymát megtisztítjuk, felkockázzuk, a paprikával és paradicsommal is így járunk el.

A zöldbab két végén lecsípjük, majd nagyjából 2 centisre feldaraboljuk.

A szalonnát megpirítjuk, ha kiolvadt a zsírja, akkor rádobjuk a vöröshagymát, s addig kevergetjük, míg üveges nem lesz.
Ekkor adjuk hozzá a fokhagymákat összetörve, és mehet rá a kömény is, ami lehet akár őrölt is.


Mikor ez kész, akkor hozzákeverjük a paprikát és paradicsomot is, és szűk negyedórát együtt főzzük, pároljuk.

Ekkor adjuk hozzá a hűst, sózzuk, borsozzuk, átkavarjuk – pici vizet adunk hozzá, majd majdnem készre pároljuk.

Most adjuk hozzá a feldarabolt zöldbabot, megszórjuk a fűszerpaprikával, s együtt főzzük, pároljuk – ha szükséges, akkor adunk hozzá egy kis vizet.

Ha már minden puha, akkor behabarjuk a lisztes tejföllel, de már csak egyet forralunk rajta.

Legfinomabb tésztával, de rizzsel is kiváló eledel.

Ha konzerv babbal dolgozunk, akkor adjuk az ételhez, amikor a hús már lényegében elkészült.

🍴 Kövess minket a Facebookon!
Nézd meg a legújabb, házias recepteket, amiket mindenki imád! 😍