A paradicsomlé télire elrakása egyszerű, nem árt hozzá passzírozó, de ezen kívül nem sok gondunk van vele, és tartósítószer sem szükséges hozzá.
Csak magában is elrakható savassága miatt.
Hozzávalók:
- 1 kg paradicsom
- 1 evőkanálnyi cukor
- mokkáskanálnyi só
Paradicsomlé télire elkészítése:
Szép, érett paradicsomokat dolgozunk fel.
Megmossuk őket, ha zöld részek vannak, azokat kivágjuk, de lehetőleg tökéletesen érett, húsos paradicsomot vásároljuk.
Szárától, szártövétől megtisztítjuk, kivágjuk, majd ismét öblítjük, lecsurgatjuk, feldaraboljuk.
Elővesszük a passzírozót, amit jól átöblítettünk, majd az egészet átengedjük rajta.
Nagy lábasban vagy fazékban felfőzzük a paradicsomot, ha adunk hozzá cukrot, sót, akkor most megtehetjük.
Néhány perc forralás után a paradicsomlét tölcsér segítségével az üvegekbe merjük, majd lezárjuk jó alaposan, légmentesen.
Ezután ruhák közé, jó melegbe, száraz dunsztba tesszük, és egészen kihűlésig ott hagyjuk, majd a kamrapolcra állítjuk.
Ugyanígy készül a "sűrített paradicsom" is, csak addig főzzük takarékon, amíg el nem éri a számunkra kellő állagot. És természetesen azt széles szájú üvegbe töltjük olyan mennyiségben, ami egyszerre elfogy. Kisebb üvegekre lesz hozzá szükségünk.