péntek, január 16, 2026
KezdőlapUncategorizedKovászolt káposzta

Kovászolt káposzta

A kovászolt káposzta a hordós káposzta kisöccse. Savanyított, nyári ízesítésű finomság – egyszerűen otthon elkészíthető, ezért olcsó is.

Kisebb adagot készíthetünk csak, de lényegesen egyszerűbb elkészítése, mint a hordós káposztáé.

Hozzávalók:

  • káposzta
  • kiló káposztánként 2-3 dkg só szükséges
  • 1 szelet kenyér
  • kapor néhány szál
  • parányi élesztő – kg-onként fél deka
  • Kedvünk szerint más fűszereket is rakhatunk

Kovászolt káposzta elkészítése:

A káposzták külső levelét leszedjük, a többit megmossuk, lecsöpögtetjük, megmérjük – apróra vágjuk. Szeletekre.

Ezután a káposztát kellően besózzuk.

Előveszünk egy nagy üveget, vagy cserépedényt, aljára berakjuk a kaprot és fűszereket, majd lazán belerakjuk a káposztát, majd langyos vizet öntünk rá annyit, hogy ellepje.

Letakarjuk két káposztalevéllel, annak a tetejére pedig egy száraz kenyérszeletet helyezünk, s hozzáadjuk az élesztőt is.

Egy tányérrel, vagy tálkával lefedjük, hogy tudjon”levegőzni”.

Ablakba rakjuk szűrt napfényre. Jó neki akár az ablak is.
Nagyjából egy hét alatt tökéletesen „megérik”.

Ugyanezzel a módszerrel nagy leveleket is kovászolhatunk, de nem egész fejjel rakjuk bele a káposztát, hanem levelekre szedve.

Érdemes kipróbálni, mert igazi, nyári íze lesz az ilyen módon kovászolt levélbe töltött káposztának.

🍴 Kövess minket a Facebookon!
Nézd meg a legújabb, házias recepteket, amiket mindenki imád! 😍

Ínycsiklandó finomságok

Népszerű