A birsalma befőtt nagyon finom, de ezt a gyümölcsöt ezen kívül is sok féle módon felhasználhatjuk.
Érdekes, hogy fanyarsága ellenére régen lényegesen közkedveltebb gyümölcs volt, mint mostanában. Sokan nyersen is kedvelték.
Szó ami szó, az illata fenséges.
Nyersen felrakhatjuk őket a szekrények szélére egy hűvösebb szobában, vagy a kamrában. Csodálatos illattal ajándékoznak meg, s ha szükséges csak leveszünk kettőt, és már készíthetjük is a levest, vagy a szószt.
Elrakhatjuk még akár cukor nélkül is kompótnak – ami tökéletes levesekhez, mártásokhoz.
Mit tegyünk ha azt akarjuk, hogy tökéletes birsalma befőtt legyen a végeredmény?
Első dolgunk megmosni, aztán meg kell hámozni. Ezután szépen gerezdekre vágjuk, kivágjuk a magházat, beledobjuk enyhe ecetes vízbe néhány percre, majd üvegekbe rakjuk.
Szirupot készítünk a következő arányban:
Ahány kiló a gyümölcs annyiszor 40 dkg cukorral szirupot főzünk. Nem kell hozzá sok víz, nagyjából 1:1 arányban.
Forraljuk kicsit, majd a megházomott, üvegbe rakott gyümölcsre öntjük melegen az egészet.
Még mindig forrón jól lezárjuk, majd száraz dunsztba állítjuk. Akkor szedjük ki, ha már kihűlt. Ha szükséges, akkor letörölgetjük a birsalma befőttet, majd helyére tesszük.
Ha sok olyan birs van, amit befőtthöz nem tudtunk felhasználni, mert kicsik, vagy férgesek, esetleg sok héja gyűlt össze – ezeket is hasznosíthatjuk lekvár főzésére.
Lekvárt főzünk birsalmából? Hogyan?
Először is alaposan megmossuk az alapanyagot, feldaraboljuk amennyire csak lehet, és minimális vízben puhára főzzük. Inkább pároljuk. Ezután a megfőtt apró birsdarabokat szépen áttörjük.
Nem könnyű munka, de megvalósítható. Ha készen vagyunk – lemérjük a kapott masszát, és ahány kilogram, annyiszor 30 deka cukrot számolunk.
Hozzáadjuk a cukrot, és még feltesszük nagyjából félórát főni, de már állandó kavargatás mellett.
Ha tisztán dolgoztunk és az üveg is patyolat, akkor mindenféle tartósítószer nélkül eláll.
Még forrón üvegekbe töltjük, lezárjuk kupakkal, és mehet szárazdunsztba másnapig – míg lehűl – hagyjuk pihenni.
Utána pedig irány a kamra polca.
Fotó: Pixabay