vasárnap, október 11, 2026
KezdőlapLevesekZellerszár krémleves

Zellerszár krémleves

A zellerszár krémleves azok kedvencévé válhat, akiknek a zellergumós változat íze kicsit erőteljes. Ez lágyabb, üdítőbb lesz.

Hozzávalók:

  • 0.5 csomag szárzeller
  • 2 db krumpli
  • 2.5 dl tejszín
  • 0.5 db póréhagyma
  • 3 szál petrezselyem
  • 1 db leveskocka
  • 3 evőkanál olaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • só
  • bors
  • szerecsendió

Zellerszár krémleves elkészítése:

A zellerszárat lemossuk, a két végét levágjuk, majd kisebb, nagyjából 2 centis darabokra vágjuk.

A póréhagymát előkészítjük, felszeleteljük, és egy kis olajon átfuttatjuk.

Hozzáadjuk az összetört fokhagymát, átkeverjük, és még egy kicsit dinszteljük.

Közben a burgonyát megtisztítjuk, leöblítjük, kis kockákra vágjuk. Mehet a többihez. Kicsit átforgatjuk, majd felöntjük 1,2-1,5 liternyi vízzel.

Ízesítjük sóval, adunk hozzá frissen őrölt borsot, parányi szerecsendiót, és egy leveskockát is dobunk bele.

Jó negyedóra alatt puhára főzzük a zöldségeket, majd mixerrel pépesítjük.

Ekkor adjuk hozzá a tejszínt lassan csurgatva, majd még egy rövid forralás következik, és már kész is.

Apróra vágott petrezselyemzölddel az igazi.

Legjobban a levesgyöngy illik hozzá.

Ínycsiklandó finomságok

Népszerű