A vesevelőt sokan imádják, mások nem szeretik, és vannak, akik meg sem kóstolják. Tojással megbolondítva kiváló csemege.
Hozzávalók:
- 1/2 kg vese
- 5 tojás
- 2 fej vöröshagyma
- 10 dkg szalonna, lehetőleg füstölt
- 1 mokkáskanál bors, vagy ízlés szerint
- 1 csipet majoránna
- 1-2 teáskanál fűszerpaprika
- 1-1,5 teáskanál só
- 1 evőkanál zsír
- 1 jó marék velő, nagyjából 20 dkg
Vesevelő elkészítése:
Előkészítjük a vesét.
Hosszában kettévágjuk, a belső, mirigyes részét eltávolítjuk, és jó forró vízzel leforrázzuk, majd kis állás után leöntjük róla, le is szárítgathatjuk papírtörlővel, hogy ne legyen vizes.
Vöröshagymát megtisztítjuk, felkockázzuk.
A zsiradékot felhevítjük, és üvegesre pirítjuk, majd rádobjuk a csíkozott vesét.
A szalonnát felkockázzuk, kis edényben kisütjük, majd a veséhez adjuk.
Ezután kevés vizet adunk hozzá, csak annyit, hogy megpuhuljon.
Ha már puha, elfőzzük a maradék levét, rádobjuk a megtisztított, lehártyázott velőt, megszórjuk a fűszerekkel, átkeverjük, és pár percig fedő alatt főzzük.
Ha tojásosan készítjük, akkor akkor adjuk hozzá, amikor elfőtte a levét és zsírjára sült. A tojásokat felverve öntjük a velőre, lazán átforgatjuk, és elkészült.