Régen a zserbót zsírral készítették – mint annyi minden mást is, a tetejére pedig nem csokoládét kentek, hanem kakaós – ők úgy mondták: csoki – mázat.
Ez aztán 1-2 óra alatt hűvös helyen megdermedt, szeletelni pedig vizes késsel lehetett. Minden vágás után éppen hogy bevizezték.
Hozzávalók:
Tésztához:
- 50 dkg liszt
- 5 dkg porcukor
- 20 dkg zsír
- 1 dl langyos tej
- 2 db tojás
- 1,5 dkg élesztő
- 2 csipet só
Töltelékhez:
- 20 dkg darált dió
- pici cukor a dió megszórásához, de e nélkül is elég édes lesz
- 40-50 dkg baracklekvár (ízléstől függ)
Tetejére:
- 15-20 dkg étcsokoládé
- 1 evőkanál vaj,
De ha igazán finomat akarunk készíteni, akkor cukormázzal csináljuk!
A cukormázhoz szükséges:
- 20-25 dkg cukor
- 5-6 evőkanál kakaó
- és kb. 10 dkg vaj,vagy margarin
A zserbó elkészítése:
Morzsoljuk bele az élesztőt langyos tejbe. A lisztet a csipetnyi sóval, zsírral alaposan összedolgozzuk, majd hozzáadjuk a porcukrot (5 dkg), egy csipet sót, tojásokat és a tejben felfuttatott élesztőt.
Vigyázzunk, ne legyen túl kemény a tészta. Ez után három részre osztjuk, és pár percig pihentetjük. Tej nélkül is készíthetjük, az élesztőt a liszttel elmorzsolva, ekkor viszont egy deci tejföllel dolgozzuk össze a tésztát.
Mindhárom tésztacsomót kinyújtjuk tepsi méretűre, három egyforma vastagságú és méretű tésztalapot kapunk.
Az elsőt beletesszük a tepsibe, rákenjük a baracklekvár felét, rászórjuk a diót és porcukrot.. Szurkáljuk meg a tésztát villával. (A porcukrot ízlés szerint adagoljuk.)
Tegyük a tetejére a második lapot, megkenjük a baracklekvár másik felével, rászórjuk a maradék diót, és porcukrot.
Ezután szurkáljuk meg ismét villával a tésztát. Most rárakjuk a harmadik, utolsó réteget a tésztánkra, és ismét megszurkáljuk, így a keletkező gőz távozni tud belőle sülés közben.
Az összeállított zserbót 40 percig hagyjuk pihenni szoba hőmérsékleten. A pihenő után 180 fokos sütőbe tesszük sülni 40 percre.
Nem kell légkeverés, szebben sül a nélkül. Kivesszük a sütőből, és jön a hűlési folyamat – szoba hőmérsékleten.
A tetejére vajjal olvasztott csokoládét teszünk, de régen erre cukor mázat használtak.
A cukrot kevés tejjel, vagy vízzel addig forralták, míg hólyagosodni nem kezdett, és ha belemártották a kanalat, villát,kicsit szálas lett.
Ekkor hirtelen beleöntötték a kakaóport, alaposan összekeverték, hűlés közben majd a vajjal alaposan elkeverték, ez után gyorsan a tésztára öntötték, és elsimították.
A csokoládémázat viszont nem forrón, hanem langyosan kenjük a süti tetejére, egyenletesen. Készíthetjük több rétegből is, arányosan növelve a hozzávalók adagját.
Ahány ház, annyi szokás, 3-6 lapos zserbó is létezik. Minél több laposra készítjük, annál finomabb – legalábbis egyesek szerint, nekem a három lapos az igazi.
Nem szabad vastagon kenni a lekvárt, mert elcsúsznak a lapok! Vizes késsel szeleteljük!