vasárnap, október 11, 2026
KezdőlapÉdes süteményekPiskóta sütés nagyi módra

Piskóta sütés nagyi módra

A piskóta sütése bonyolultnak tűnhet, valójában azonban az egyik legegyszerűbben elkészíthető sütemény, és sokféleképpen használható.

Hozzávalók tortaformához:

  • 6 db tojás
  • 6 evőkanál cukor
  • 6 evőkanál liszt
  • parányi só

Piskóta sütés módja:

Fontos, hogy a tojás friss legyen, és felverés előtt vegyük ki a hűtőből.

A tojásokat egyenként felütjük és ellenőrizzük, majd külön választjuk a sárgáját és a fehérjét. A sárgáját kisebb, a fehérjét nagyobb tálba tesszük. Vigyázzunk, hogy sárgája ne kerüljön a fehérjéhez.

A sárgáját nagyon alaposan, habosra kikeverjük 3 evőkanál cukorral.

A fehérjét 6 evőkanál cukorral kemény habbá verjük. A hab akkor jó, amikor a felemelt habverőről nem esik le, tömörnek látszik, és fényes. Ha nincs gépünk, akkor a cukrot a fehérjébe akkor rakjuk bele, amikor már félig felvertük a fehérjehabot, mert együtt nehezebb dolgozni vele.

Ha sikerült, akkor a fehérjéhez lassan, apránként hozzáadjuk a kikevert sárgáját, és óvatosan belekeverjük, hogy ne törjük meg a tojáshabot.

Most jön a liszt belekeverése.
Ilyenkor jó, ha segítség is van, könnyebb a művelet.
Egy szűrőből, vagy szitálva szórjuk a habos keverékbe a lisztet, és alulról felfele ható mozdulatokkal keverjük bele, hogy egyenletes legyen.

A tésztát kizsírozott, lisztezett vagy sütőpapírral kibélelt tortaformába öntjük, majd elsimítjuk.

160 fokra előmelegített sütőbe rakjuk nagyjából 10 percre, utána felvesszük a hőfokot 180 fokra, és még jó 20 percig sütjük.

Az első negyedórában ne nyissuk ki a sütő ajtaját. Utána is csak akkor, ha feltétlen muszáj.

Ha megsült, akkor pár percre félig kinyitjuk a sütőajtót, majd kivesszük, szükség esetén körbevágjuk, kiborítjuk, ha sütőpapír van rajta lehúzzuk, aztán hagyjuk meghűlni.

Hidegen szeletelhető.

Ínycsiklandó finomságok

Népszerű