A pillecukor sokak gyerekkori kedvence, otthon is elkészíthető, és jól tárolható finomság.
Hozzávalók:
- 50 dkg cukor
- 3 evőkanál méz
- 1,5 dl víz
- épp csak egy késhegynyi só
- 3,5 dkg zselatin
- színenként 1-2 evőkanál ételfesték
- 1 sütőpapír
- 1/2 dl olaj
- étkezési keményítő és porcukor a forgatáshoz, egyenlő arányban
- közel 2 dl víz pluszban
Pillecukor házilag – elkészítése:
Egy tálcát olajozott sütőpapírral kibélelünk.
Egy edényben összekeverjük a vizet, cukrot, mézet és a sót, majd addig melegítjük, míg össze nem olvad.
Felforraljuk, majd megvárjuk, hogy a hab lemenjen róla.
A + nagyjából 2 dl vizet felmelegítjük a zselatinnal, majd egy szűrőn keresztül a már felforralt, de lehűtött sziruphoz töltünk. Összekeverjük.
Ha festeni akarjuk, akkor az adagot kedvünk szerinti részekre osztva ételfestékkel színezzük, összekeverjük.
Az adagokat egyenként 8-10 percig habverővel nagyon habosra verjük, ezután az olajozott tálcára borítjuk, és egyenletesen elkenjük rajta. Ha több színűt akarunk, akkor a rétegeket egymásra kenjük.
Ezután legalább egy éjszakányit pihentetjük, majd nagyon éles késsel lazán vagy ollóval daraboljuk, s utána porcukorral kevert keményítőbe hempergetjük.