Nagymama szilvalekvárja tésztákba, süteményekbe kitűnő, és persze ott a finom szilvalekváros kenyér…. ami párját ritkítja.
Hozzávalók:
- 5 kg őszi szilva
- pálinkás pohárnyi 10 %-os ecet
- 50 dkg cukor
- a végén 1 dl rum – ennek csak az íze marad benne
Nagymama szilvalekvárja elkészítése:
A szilvát magozzuk, félbetörjük, előtte persze alaposan megmossuk, csepegtetjük.
Nagy kiöblített lábasban rakjuk fel főni. A szilva tetejére ráöntjük az ecetet is. Először teljes lángon főzzük, aztán ha felforrt, akkor már elég takarékon. Így nem kell kavargatni.
Legalább 6-7 órát így főni hagyjuk.
Ha már besűrűsödött nekünk megfelelően, akkor hozzáadjuk a cukrot, átkavarjuk, elolvadhasson benne. Főzzük még nagyjából félórát kavargatva, ekkor adjuk hozzá a rumot is. És ekkor egy rúd fahéjat is adjunk hozzá.
Isteni illata és íze lesz.
Még forrón tiszta üvegekbe merjük. Lezárjuk menetes tetővel, fejjel lefele fordítjuk, majd pár perc múlva – ha a zárás tökéletes – mehet a szárazdunsztba, s ott hagyjuk kihűlni.
Teljes kihűlés után – egy-két nap múlva – kamrapolcra tesszük.