A habart krumplileves egy végtelenül egyszerű fogás, eredetileg csak néhány fűszerrel készítették, és tejföllel, ami megadta a leves karakterét.
Hozzávalók:
- 1-1,5 kg. burgonya
- 1 evőkanálnyi sertészsír
- 1 átlagoska vöröshagyma
- 2-3 gerezdnyi fokhagyma
- 1 pohár tejföl (régen bőven tejfölözték, de kispohárnyival is jó lesz)
- ecet – ízléstől függően
- 2 evőkanálnyi finomliszt
- mokkáskanálnyi fűszerpaprika
- 3-4 babérlevél
- só – ízlés szerint
Habart krumplileves elkészítése:
A burgonyát megmossuk, megtisztítjuk, mjd felvágjuk kockára. Hozzáadjuk a babérlevelet is, hogy azzal főjön.
Ha már forr, akkor adunk hozzá sót, és a fokhagyma is ekkor kerül bele.
Míg fő a krumpli elkészítjük a rántást.
A hagymát megtisztítjuk, majd apróra vágjuk.
A zsiradékot egy edényben felhevítjük, hozzáadjuk a lisztet, majd mikor már szép zsemleszínű – beledobjuk a hagymát is, így megdinsztelődik vele.
Ha jó, akkor lehúzzuk a tűzről, belekeverjük a paprikát, majd felöntjük hideg vízzel és kikeverjük.
A tejfölt simára kavarjuk, hozzáadjuk a már langyoskás rántást, azzal is eldolgozzuk, majd egy kis levest merünk a tejfölre, és átkeverjük az egészet.
Ezután mehet a forró levesbe kevergetés mellett. Innentől már csak forrásig kell főnie, majd elzárjuk a hőforrást.
Készíthetjük tejföl helyett tejjel is, de akkor picivel több ecet kell hozzá.