hétfő, október 12, 2026
KezdőlapHúsételekFűszeres rántott csirkeszárny

Fűszeres rántott csirkeszárny

A rántott csirkeszárny fűszeresen még finomabb, ropogós csoda.

Hozzávalók:

  • 1 kg csirkeszárny
  • néhány evőkanál olaj
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 1 mokkáskanál őrölt kömény
  • 2 teáskanál só
  • 1 teáskanál bors
  • zsemlemorzsa
  • liszt
  • 2-3 db tojás
  • zsiradék a sütéshez

Fűszeres, rántott csirkeszárny elkészítése:

A csirkeszárnyakat megtisztítjuk, megmossuk, lecsepegtetjük. El is vághatjuk a szárnytő felett, de egyben is hagyhatjuk, attól függően, hogy szeretjük.

Bedörzsöljük a sóval, borssal, köménnyel, olajjal és áttört vagy nagyon apróra vágott fokhagymával, majd félórára pihentetjük, de ha egy óra lesz belőle, akkor sincs semmi baj.

Ezután szokott módon bepanírozzuk, majd forró zsiradékban, az első oldalát fedő alatt, szép pirosra sütjük.

Papírtörlőre vagy szalvétára szedjük, hogy a fölösleges zsiradék lecsöpögjön, majd tálba rakjuk.

Ínycsiklandó finomságok

Népszerű