Sokféle Bounty szelet recept kering a neten, ez egy csokis, kókuszos változat, sem keksz, sem piskóta nélkül.
Hozzávalók:
- 3,5 dl tej
- 12 dkg vaj
- 5 evőkanál cukor
- 4 evőkanál búzadara
- 15 dkg kókuszreszelék
- 20 dkg csokoládé
- 1 evőkanál étolaj
Bounty szelet elkészítése:
A vajat összekeverjük a cukorral, majd a tejhez adjuk és felmelegítjük. Mielőtt felforrna, lassan hozzákeverjük a búzadarát, és megfőzzük. A búzadara után a kókuszt is belekeverjük, aztán félretesszük hűlni.
Egy közepes, magas falú tepsit béleljünk ki sütőpapírral, öntsük bele a felfőzött búzadara-kókuszos masszát, simítsuk el, majd tegyük hűlni.
Ha már teljesen kihűlt, akkor olvasszuk fel a csokoládé felét mikróban vagy gőz fölött, majd keverjük bele az olaj felét, hogy fényes maradjon.
A csokoládét kenjük a kókuszos massza tetejére, simítsuk el, majd hagyjuk dermedni.
Ha megkeményedett, akkor a tepsi tetejére rakjunk sütőpapírt, tegyünk rá egy nagyobb tálcát vagy sütőlapot, és hirtelen fordítsuk meg az egészet.
Most a tepsit szedjük le róla, húzzuk le a sütőpapírt, s a csokoládé felmelegített, felolvasztott, és olajjal összekevert másik felével
kenjük le a tetejét, simítsuk el.
Hagyjuk dermedni, majd forró, vízbe mártott késsel szeletelhetjük.
Hűtésre van szüksége.