A banánkenyér olyan szintű sütiféle Amerikában, mint nálunk mondjuk a piskóta, vagy a kalácstészta. Szóval az egyik legfontosabb.
A legjobb, hogy kiválóan hasznosíthatjuk hozzá a túlérett banánt, amit már megtisztítani is nehézkes. Bár jó tudni, hogy ez az igazán érett…. szóval semmi baja.
Hozzávalók:
- 5 dkg vaj, vagy sütőmargarin
- 5 evőkanál cukor
- 2 nagy tojás
- 4 db átlagos túlérett banán
- 10 evőkanál liszt
- 1 teáskanál szódabikarbóna
- 10 dkg görög joghurt (ha magyar van az is jó)
- 1-2 marék aszalt gyümölcs, amit szeretünk
Banánkenyér elkészítése:
A lágy vajat jó alaposan kikeverjük a cukorral, belekeverjük a tojást egyenként, közben keverjük azzal is.
3 banánról lehúzzuk a „bőrét”, összenyomjuk, ekkor már megteszi egy villa is, de mixelhetjük is ha úgy tetszik.
A banánt hozzákeverjük a tojásos cukorhoz, mehet bele a joghurt is – ha van otthon mascarpone, akkor a joghurtot azzal is helyettesíthetjük.
A lisztet a szódabikarbónával apránként a masszához szitáljuk. Közben természetesen kevergetve az egészet.
Mehet bele az aszalt gyümölcs, azzal csak lazán összeforgatjuk.
Egy kenyérsütőformát, vagy nagyobb őzgerinc formát sütőpapírral kibélelünk, a masszát beleöntjük.
Maradt még egy banánunk, azt is lecsupaszítjuk, hosszában félbe vágjuk, és belesüllyesztjük a tésztába, hogy a háta azért kilátszódjék.
170 fokra előmelegített sütőben sütjük meg, nem kell megijedni, a sülése lassú lesz, nagyjából 50 percbe telik.
Ha a tetejére helyezett kezünk alatt már nem érzünk mozgást, a tészta masszív, akkor esélyesen elkészült.
Ha nem bízunk magunkban, akkor tűpróbával ellenőrizzük.
Gyorsan összedobható sütemény, finom, tápláló, a benne lévő banán kálium tartalmánál fogva még egészségessé is teszi.
és néhány mozdulattal összeforgatjuk a nedves és a száraz összetevőket. Sütőpapírral bélelt formába öntjük. A félretett banánt hosszában kettévágjuk, és a tésztába süllyesztjük. 175 fokosra előmelegített sütőben körülbelül 50 perc alatt sütjük meg. Ha nem tudjuk megállapítani, kész van-e, szúrjunk a közepébe villát vagy hústűt. Ha tiszta marad, kész.