Zsenge karalábéleves tejfölösen

A zsenge karalábéleves manapság már egész évben elkészíthető, így különlegesen finom levessel gazdagíthatjuk konyhai recepttárunk.

Hozzávalók:

  • 2 zsenge kisebb karalábé
  • 2-3 dl tejföl
  • 1 kissebb vöröshagyma
  • néhány szál petrezselyemzöld
  • 1 kedvenc leveskocka (elhagyható)
  • 1 evőkanál liszt
  • 2 evőkanál étolaj, vagy 1 evőkanál liszt
  • 1 kis kanál fűszerpaprika (elhagyható)
  • só ízlés szerint
  • teáskanál cukor

Zsenge karkalábéleves elkészítése tejfölösen:

A karalábét megtisztítjuk, kedvünk szerinti hasábokra vágjuk.

A hagymát apróra vágjuk, majd a zsiradékon nagyon világos sárgára „pirítjuk”, inkább fonnyasztjuk.

Lehúzzuk, hozzá keverjük a fűszerpaprikát (ha használjuk), majd a karalábét is hozzáadjuk, átkeverjük. Lassú tűzön pirítjuk pár percig, majd pároljuk, kis pohár víz hozzáadásával.

Ekkor hozzáadjuk a leveskockát, sót, és nagyjából 1 liter vizet.

A tejfölt a liszttel átkeverjük, majd ha a karalábé már puha, akkor a levesből egy kis forró levet hozzákeverünk a tejfölös masszához, aztán azzal behabarjuk levesünket. Néhány percig még főzzük lassú tűzön, hogy a tejföl ne csapódjon ki.

Cukorral ízesítjük, ha szükséges, pótoljuk a sót is. (Cukrot pároláskor is hozzáadhatjuk)

A karalábé tisztításakor a belső leveleket is feldarabolhatjuk, és a fővő leveshez adhatjuk, kellemes karalábé íze van.